37,5 °C

37,5 °C” – Jang Yong Geun, egy korszak szemtanúja és krónikása

A „37,5 °C” a dél-koreai Daegu (ejtsd: Tegu) városával és környezetével foglalkozó Jang Yong Geun kiállítása és a Koreai Kulturális Központ pandémiás kiállítás-sorozatának (그 다음 은, What is Next? vagyis Mi következik?) része. A tárlat címadója, a „37,5 °C” és az „Ápoló” sorozatok a daegui koronavírus-kórházat és környékét mutatják be, a „Pestisdoktor-maszk” sorozat pedig a világjárvány-párhuzamokkal operál.

37,5 °C, a láthatatlan vonal, amely elválaszt minket

Úgy tűnik, hogy 2020 tavaszán az egész város megszűnt. Az emberek eltűntek az utcákról, minden leállt. A betegek ellátását a Daegu Dongsan nevű, koronavírusra specializálódott kórházban végzik. A kórház összes bejáratánál infravörös sugarakat érzékelő hőkamerákat helyeznek el, amelyek a testhőt különböző színekkel jelezik. Az infravörös sugarakat és vírusokat szabad szemmel nem lehet látni, tehát itt valamilyen láthatatlan anyagról van szó. Az alapszínekből álló kép csak a hőkamera felvétel gombjának megnyomása után válik láthatóvá. Koronavírus-fertőzés gyanúja áll fenn, ha 37,5 °C-os lesz a testhőmérséklet. A hőkamerás képek ezrei lerántják a leplet a tömeg anonimitásáról, melyben a normális és abnormális a hőérzékelés, nem pedig az egyén által különül el egymástól. A különböző egyedi rétegek által megjelenített színeknek köszönhetően a színhőmérséklet, amely oly sok szorongást kelt bennünk, festőibb képet hoz létre, mint a dokumentumfotó. A katasztrófák idejét éljük. A hőkamera 37,5 °C-ot mutat.

Az idő múlásával létrehozott új portré és a pestisdoktor-maszk illúziója

A művész a járvány frontvonalában harcoló Daegu Dongsan kórház dolgozóiról is készített portréfelvételeket. A fotósorozat középpontjában azokat az ápolókat láthatjuk, akiknek az alig tízperces műszakváltások alatt kell felvenniük a védőfelszerelésüket. Ezek a képek, amelyek az ápolókat az élet és a halál metszetében ábrázolja, egy korunk által létrehozott új portré műfaj, amely a védőruházat mögött látható arctalan hős létezését tárja fel a válsághelyzetben. Az „új normalitás” korszakában ez egy „igazi” arc nélküli arckép.

A koronavírus-járvány kitörése óta az arcmaszk mindennapos látvány. Ha erre a képre gondolunk, a pestisdoktorok által hordott madárcsőr-szerű maszk is eszünkbe juthat, amelybe édes vagy erős illatú szereket raktak. Akkoriban az emberek azt hitték, ha gyógynövényeket vagy fűszereket helyeznek a csőrbe, az megtisztítja a beszívott levegőt. A természet többszöri figyelmeztetése ellenére az emberi civilizáció nem tudott megálljt parancsolni „barbár” viselkedésének, és továbbra is azt hiszi, hogy ezeknek az új csőrmaszkoknak a puszta viselése, gondolkodásmódunk alapvető megváltoztatása nélkül megvédhet minket a koronavírustól, azonban ez csupán egy illúzió: a maszk illúziója.

Még akkor is, ha nincs válasz egy kérdésre, megéri feltenni: „Miért készítek dokumentarista fotókat?”

Jang Yong Geun fényképek segítségével dokumentálja és emlékezik meg Dageu város sokféle arcáról. A város felfedezését célzó Városi Archívum Projektet a 2003-as daegui metrótűz áldozatainak szentelte. A projekt fotózással kezdődött, és a „Rombolás és építkezés” széles értelemben vett történetét mutatja be, többek között Daegu nemrégiben átalakított óvárosáét, valamint az ott élőkét.

A koronavírus társadalomban megbúvó láthatatlan borzalmát dokumentáló művész alapvető kérdéseket tesz fel a járványt követő korszakban újratermelt valóságról, kétségbe vonva az emberek felelőtlen elgondolását, akik képtelenek észrevenni, hogy minden véges, az a tér is, amelyben élnünk, minden mulandó lény nagyságával együtt.